Plébániai hirdetések 2018.06.03 - 2018.06.10


A kovásztalan kenyér első napján, amikor a húsvéti bárányt fel szokták áldozni, tanítványai megkérdezték: "Mi a szándékod? Hová menjünk, hogy megtegyük az előkészületeket a húsvéti bárány elköltéséhez?" Erre elküldte két tanítványát: "Menjetek a városba! - mondta. - Ott találkoztok egy vizeskorsót vivő emberrel. Szegődjetek a nyomába, aztán ahová bemegy, ott mondjátok meg a házigazdának:
A Mester kérdezteti, hol van az a terem, ahol a húsvéti bárányt tanítványaimmal elfogyaszthatom? Ő majd mutat nektek egy vánkosokkal berendezett tágas emeleti helyiséget. Ott készítsétek el." A tanítványok elmentek, s a városba érve mindent úgy találtak, ahogy megmondta, s el is készítették a húsvéti vacsorát.
Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: "Vegyétek, ez az én testem." Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: "Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontattatik. Bizony mondom nektek, hogy nem iszom többé a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom az Isten országában."
Ezután elimádkozták a hálaadó zsoltárt, és kimentek az Olajfák-hegyére.
(Mk 14, 12-16. 22-26)

2018. JÚNIUS 3. Vasárnap. KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE, ÚRNAPJA FÜ.:
A kis képekre kattintva megtekintheti a hirdetés részleteit teljes méretben.

2018.06.03 Hirdetések 1.2018.06.03 Hirdetések 1.2018.06.03 Hirdetések 2.2018.06.03 Hirdetések 2.

A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely