Plébániai hirdetések 2021.01.03 - 2021.01.10


„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt,
s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve.
Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.
(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.
A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ.
A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: "Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én." Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.
Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.”
(Jn 1, 1-18)

2021. JANUÁR 3. Vasárnap - KARÁCSONY II. VASÁRNAPJA.:
A kis képekre kattintva megtekintheti a hirdetés részleteit teljes méretben.

2021.01.03 Hirdetések 1.2021.01.03 Hirdetések 1.2021.01.03 Hirdetések 2.2021.01.03 Hirdetések 2.

A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely