Plébániai hirdetések 2022.02.06 - 2022.02.13


Amikor egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett oda hozzá,
hogy hallgassa az Isten szavát. Látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel.
A halászok kiszálltak, és a hálót mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, Simonéba, s megkérte, hogy lökje egy kicsit beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet. Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: "Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra!" "Mester, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót" - válaszolta Simon -, és így is tett, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy menjenek segíteni. Mentek is, és úgy telerakták mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt. Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult,
és e szavakra fakadt: "Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok!" Mert a szerencsés halfogás láttán társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus így szólt Simonhoz:
"Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel." Kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték.
(Lk 5, 1-11)

2022. FEBRUÁR 6. Vasárnap - Évközi V. vasárnap.:
A kis képekre kattintva megtekintheti a hirdetés részleteit teljes méretben.

2022.02.06 Hirdetések 1.2022.02.06 Hirdetések 1.2022.02.06 Hirdetések 2.2022.02.06 Hirdetések 2.

A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely