Járványügyi rendelkezések az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében


Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében – a püspöki konferencia irányelvein túlmenően – az itt élő hívekért érzett felelősségtől vezérelve a koronavírus-járvány magyarországi harmadik hulláma miatt meghirdetett veszélyhelyzetben, visszavonásig a következő rendelkezések lépnek életbe:


1. A templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be. Mégis felelősen és körültekintően kell eljárnunk, ezért a nyilvános istentiszteletek 2021. március 8., hétfőtől az egyházmegye egész területén szünetelnek. Egyetlen kivétel a temetés, amelyet egyszerű formában, röviden, maximum 50 fő részvételével lehet megtartani, hacsak a hatóságok ennél kisebb létszámot nem írnak elő.




A kis képre kattintva olvasható a körlevél teljes szövege.

KörlevélKörlevél

A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely