2013.06.30.

Hit Éve 2012

„Épp elég, hogy eddigi időtöket a pogányokhoz hasonlóan töltöttétek el, kicsapongásokban, érzéki gyönyörökben, részegeskedésekben, nagy evés-ivásokat rendezve és bűnös módon bálványokat imádva. Ezért csodálkoznak most rajtatok, hogy nem fetrengtek velük együtt a kicsapongások posványában, és szidnak benneteket. De számot adnak majd annak, aki készen áll rá, hogy ítélkezzék élők s holtak fölött. Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is, hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek az Isten által. Közel van mindennek a vége. Legyetek hát okosak és éberek, és imádkozzatok! Mindenekelőtt szeressétek egymást figyelmesen, mert a szeretet befedi a bűnök sokaságát. Legyetek egymás iránt vendégszeretők, zúgolódás nélkül. Aszerint, hogy ki-ki milyen lelki ajándékot kapott, legyetek egymásnak szolgálatára, hogy az Isten sokféle kegyelmének jó letéteményesei legyetek.”
(1Pét 4,3-10)

Június 30. Vasárnap, Évközi 13. vasárnap

A kis képekre kattintva megtekintheti a hirdetés részleteit teljes méretben.

Hirdetés 1. oldalHirdetés 1. oldalHirdetés 2. oldalHirdetés 2. oldal

A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely