Plébániai hirdetések 2015.12.28 - 2016.01.03


„Szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei tudták volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, mentek egy napig, és keresték a rokonok és ismerősök között. Amikor nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy keressék. Három nap múlva akadtak rá a templomban, ott ült a tanítók közt, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor meglátták, csodálkoztak. Anyja így szólt hozzá: "Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, atyád és én szomorúan kerestünk." Ezt felelte: "De miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?" Ám ők nem értették meg ezeket a hozzájuk intézett szavakat. Velük ment hát, lement Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.” (Lk 2, 41-52)

2015. december 27. Vasárnap, A SZENT CSALÁD: JÉZUS, MÁRIA ÉS JÓZSEF ünnepe
A kis képekre kattintva megtekintheti a hirdetés részleteit teljes méretben.

2015.12.27 Hirdetések 1.2015.12.27 Hirdetések 1.2015.12.27 Hirdetések 2.2015.12.27 Hirdetések 2.

A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely