2009.02.01.

Szent Pál apostol éve
„Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért, noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk. Most, hogy vére árán igazzá váltunk, még sokkal inkább megment bennünket haragjától”. (Róm 5, 6-9)

 

Február 1. Vasárnap, Évközi 4. vasárnap:                            MTörv 18,15-20      1Kor 7,32-35      Mk 1,21-28   

MAGYAROK NAGYASSZONYA TEMPLOM
(Széchenyi tér)
SZENTHÁROMSÁG TEMPLOM (Kossuth u.)
Szentmisék ideje:
7:30
Bertók családért
 
 
10:00
Egyházközségért
 
 
 
 
11:30
†Margitért, Rozáliáért és Vendelért
18:00
hálából
 
 
Kiskórusnak próba: 9:30
 
 
 
 
Templomunkban, február 1-én (vasárnap) 18:00 órakor,
Szent Pál évéhez kapcsolódó lelki programsorozatunk első alkalma lesz megtartva.
 
Szentmisét és szentbeszédet tart:
Dr. KRÁNITZ MIHÁLY teológiai professzor a PPKE Fundamentál Teológiai Tanszék vezetője.
Szentbeszéd témája:
Szent Pál megtérése. A feltámadt Krisztus és a Szentlélek életfordító ereje.
A szentmise után 20 perces vetítés az első századok keresztény emlékeiből, professzor úr vezetésével.
A Szentmisén hallható lesz: barokk kamarazenei áriák

Előadják:
Szili Gabriella – ének
Horváth Kinga – fuvola
Dés Attila – hegedű
Dinnyés Soma - orgona
 

Gyóntatás a szentmisék előtt fél órával.
 
Február 2. Hétfő Gyertyaszentelő Boldogasszony Ü.:          
             szentmise 18:00 órakor                   - †nagyszülőért.
A szentmisére hozzunk magunkkal gyertyát, mert a szentmise elején megáldom a gyertyákat. Az egyházban élő hagyomány, hogy a megáldott gyertyákkal a kézben, körmenetet tartunk a templomon belül. 
 
Február 3. Kedd Szent Balázs püspök és vértanú e.:           
             szentmise 18:00 órakor                    - †családtagokért.
 
Február 4. Szerda:                                  
             szentmise 7:30 órakor                      - †Gárdoni Sándorért.
 
Február 5. Csütörtök Szent Ágota szűz és vértanú E.:
             Szentségimádás 17:30 órakor                     
             szentmise 18:00 órakor                    - élő Katalinért, Lajosért és Boglárkáért.
        
Február 6. Péntek Miki Szent Pál és társai vértanúk E. - Elsőpéntek:             
szentmise 7:30 órakor                       - a Rózsafüzér Társulat élő tagjaiért, utána litánia.
Hitoktatás a plébánián: az általános iskola alsós korosztályának, 17:00 órakor; az általános iskola felsős korosztálynak, 18:00 órakor, középiskolások részére 19:00 órakor.                        
                                                          
Február 7. Szombat:
              gyászmise 8:00 órakor                    - †Pozsgai Istvánért, és a kriptában nyugvókért.
Ministráns foglalkozás, 9:00 órakor.
Szentháromság (kis) templomban szentmise 16:30 órakor †családtagokért.
 
Február 8. Vasárnap, Évközi 5. vasárnap:                            Jób 7,1-4.6-7      1Kor 9,16-19.22-23      Mk 1,29-39   

MAGYAROK NAGYASSZONYA TEMPLOM
(Széchenyi tér)
SZENTHÁROMSÁG TEMPLOM (Kossuth u.)
Szentmisék ideje:
7:30
Főpásztor szándékára – szentmise után, Rózsafüzért imádkozunk a testvér-plébániákért
 
 
10:00
Magyarok Nagyasszony tiszteletére szentelt templomok közösségeiért – vendégünk,
Dr. Gruber László Deszki plébános atya
 
 
 
 
11:30
élő családtagokért
18:00
†Areso Bonifacia és Loi Pierangelo
 
 
Kiskórusnak próba: 9:30
 
 
 
 

 

A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely