Vianney Szent János gondolatai ápr. 19 - ápr. 25.

2010. április 19.
Isten tetszését egyetlen biztos módon nyerjük el: ha az élet minden helyzetében alávetjük magunkat akaratának. Egyesek számára ez betegségként érkezik, amely megpróbálja és megtisztítja őket. Mások számára a szegénység az. Megint másoknak a tudatlanság és a világban ezzel járó megvetés. Vagy éppen belső, erkölcsi szenvedések. Mindenki számára pedig az ezerféle módon jelentkező szenvedés.

2010. április 20.
Boldogok a tiszta lelkek, akiknek megvan a vigasztalásuk, hogy a szentáldozásban egyesülhetnek Krisztus Urunkkal! Az égben úgy ragyognak majd, mint a gyönyörű gyémántok, mert Isten látszik bennünk.

2010. április 21.
Egyedül azok boldogok ezen a világon, akiknek lelkében az élet szenvedései között is ott a béke: ők megízlelik Isten gyermekeinek boldogságát. Édes lesz minden kín, ha együtt szenvedünk Krisztus Urunkkal!

2010. április 22.
A tiszta lélek a Szentháromság csodálatának tárgya. Az Atya keze munkáját szemléli benne: „Íme az én teremtményem!” – mondja. A Fiú vére árát látja, mert valaminek az értékét az árából ismerjük meg legjobban. A Szentlélek pedig benne lakik, mint templomában.

2010. április 23.
Semmi sincs olyan szép, mint a tiszta lélek! Ha az emberek ezt megértenék, nem veszíthetnék el tisztaságukat.

2010. április 24.
A tiszta lélek elszakad az anyagtól, a földi dolgoktól, sőt önmagától is. A szentek ezért bánnak keményen a testükkel, ezért nem tesznek neki eleget sokszor még a szükségesben sem, abban sem, hogy öt perccel később keljenek fel, hogy melegedjenek, hogy elfogyasszanak egyet-mást, ami kedvükre volna… Íme, amit a test veszít, azt a lélek nyeri meg, és amit a test nyer, azt a lélek veszti el.

2010. április 25.
Három eszköz létezik a tisztaság megőrzésére: Isten jelenlétének gyakorlata, az ima és a szentségek. Segít még a jó könyv olvasása is, mert ez táplálja a lelket.

A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely