2010. november 01.
A szentek nem kímélték magukat, csakhogy meglássák Istent és érte dolgozzanak. Elfelejtettek minden teremtett dolgot, csakhogy Őt megtalálják: így jut el az ember a mennyországba…
2010. november 02.
Amikor távoztok a földről, minden úgy marad, ahogyan volt; nem visztek el semmit. Ám ha az ember a földhöz tapad, nem esik jól az elválás!... A mi a legfontosabb célunk Istenhez jutni; egyes-egyedül ezért vagyunk a földön.
2010. november 03.
Halálunkkal kiegyenlítünk egy tartozást: visszaadjuk a földnek, amit kölcsönadott… Egy csipetnyi por, csak annyi, mint egy dió; ez az, amivé leszünk. Ha valami biztos, ez biztos!
2010. november 04.
A test számára a halál, csak nagymosás. Dolgozzunk és harcoljunk ezen a világon. Pihenni elég időnk lesz az örökkévalóságban.
2010. november 05.
Micsoda öröm lesz az, amikor a lélek egyesül megdicsőült testével, amely nem lesz többé a bűn eszköze, sem szenvedés okozója! Fürdik majd a szeretet balzsamában, mint méh a virágkehelyben… Ilyen az örökkévalóság számára bebalzsamozott lélek!
2010. november 06.
A tiszta lelkek alkotják az Úr Jézus környezetét. Minél tisztább valaki a földön, annál közelebb lesz Istenhez a mennyben.
2010. november 07.
Jézus apostolaiban a lelkek iránti saját buzgalmát és szeretetét szemléli; a vértanúkban türelmét, szenvedését és kínos halálát. A remetékben rejtett életét; a szüzekben feddhetetlen tisztaságát. Így tehát amikor a szentek erényeit csodáljuk, nem teszünk egyebet, minthogy Jézus erényeiben gyönyörködjünk.