Teréz anya idézetek, jan. 24. - jan. 30.

2011. január 24.
A Szentírásban olvassuk: „Jöjjetek hozzám mind, ti megfáradtak és elnyomottak, és nálam nyugalmat találtok”. (Mt 11,28) Látjátok Zakeust: látni akarta Jézust és ezért minden módon próbálkozott. De nem láthatta meg őt mindaddig, amíg be nem látta, hogy alacsony termetű. Ez a belátás vezette el a következő lépéshez: fölmászott egy fára akkor is, ha így mindenki meglátta, hogy milyen alacsony.

2011. január 25.
A lélek buzgósága az Isten iránt érzett hiteles szerelem hatása és próbája. Nem tehetünk mást, mint elégni a vágyban, hogy jót tehessünk a lelkeknek. Ez volt Jézus legnagyobb és leghőbb vágya is. A szerelem próbája ezért a buzgóság; a buzgóság próbája pedig az Istennek való önátadás.

2011. január 26.
Jézust, az Isten fiát azért küldte el az Atya, hogy bejelentse a Jóhírt. Élő valóság ez. Teljesen és egészen bízott abban, hogy az Atya – akkor is, ha nem fogadták el, és a látszólagos kudarc ellenére is – megvalósítja gyógyító, üdvözítő tervét. Bizonyos volt ebben, de ugyanakkor látta, hogy az emberek nem fogadták be, nem fogadták el: Názáretben harminc éven át csak úgy ismerték, mint „az ács fiát”. A Szűzanyának és Józsefnek is el kellett csodálkoznia. Harminc év, aztán három évig az emberek között, tanítva. Őrültnek, csalónak, szélhámosnak mondták, arcul ütötték, kigúnyolták és aztán keresztre feszítették. Teljes kudarc. De ő tudta, hogy az Atya akarata mindezek ellenére megvalósul. Bennünk is él ez a bizalom?

2011. január 27.
Milyennek kell lenni tisztaságunknak?... Tisztának. Tiszta szívet adjatok Istennek. Megismétlem: tiszta szívet adjatok. Ugyanúgy, ahogyan egy fiú és egy leány egymásnak adják magukat az esküvő napján a nászban.

2011. január 28.
Jézus imában élő lelkeknek választott minket. Lelkünk pontosan annyit ér, amennyit imáink érnek. Csak akkor gyümölcsözőek cselekedeteink, ha valóban és igazán őszinte imából születnek. Jézus azt akarja, hogy jobban hasonlítsunk a gyermekekhez, alázatosabbak legyünk, és hálásabbak az imádságban. Azt akarja, hogy ne egyedül imádkozzunk. Részesüljünk Krisztus titokzatos Testében, amely mindig ott él, benn az imában.

2011. január 30.
Ha imádkozva olvassátok az Evangéliumot, belülről értitek majd meg, hogy el kell fogadni a megaláztatásokat, ahogyan Jézus elfogadta. Semmitől sem kell félnünk, az ördögtől sem. Az ördög megretten az alázattól és félni kezd. Még a mély hitnél is jobban megrettenti és elijeszti az alázat. Jézus arra kér minket, hogy Tőle tanuljunk: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű”. (Mt 11,29) Személyesen Istentől tanulni jobb, mint a könyvekből: ha könyvekből próbálunk tanulni, nemes céljaink összezavarodnak és sokkal nehezebb lesz az alázat útján járnunk.

A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely