2011. május 23.
Szükségünk van az alázatra, hogy megóvjuk magunkat a veszélytől, a bukásoktól, hogy szeretetszolgálatunk valóban gyümölcsöt teremjen. Jó és szép látni Krisztus alázatát. Krisztusét, aki „Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez.” (Fil 2,6-7)
2011. május 24.
A szülői szeretet szép és igen értékes, de Isten kérhet mást is. Emlékszem, amikor azt mondtam anyámnak, hogy el akarok utazni, bezárkózott szobájába, imádkozott, hogy segítséget leljen. Levelet kaptam egy lánytól: „Tudom, hogy hivatásom van, de anyámnak kell döntenie.” Az anyja pedig odaírta: „Ha Jézus, az, aki akarja.”
2011. május 25.
Nem lehetünk alázatosak, ha nem imádkozunk. Jézustól kell kérnünk az alázat ajándékát, hogy imáink gyümölcseként megkapjuk tőle. Imádkozzunk, hogy mindannyian jobban megérthessük Őt.
2011. május 26.
Elfogadni mindazt, amit Ő küld – és odaadni mindazt, amit kér. Derűsen mondani igent Jézusnak akkor is, ha kérése nem kedvedre való. Lehet szó lényegtelen dolgokról, de Isten számára semmi sem lényegtelen: minél kisebb dologról an szó, annál nagyobb legyen a szeretet.
2011. május 27.
Ne beszéljetek! Ne beszéljetek az embereknek életetek nehézségeiről. Egyszerűen csak legyetek boldogok, hogy Krisztus tud azokról.
2011. május 28.
Derűtök, örömötök árama eljut hozzám. Jó szolgálatra vezető lépéseitek visszhangja édes zenét jelent Jézusnak. Jézus forró szomjúságát tartsátok mindig szívetekben. Fiatal diákok! Az alázat igazság, és ti most a keresés időszakában vagytok. Krisztus világosságát tartsátok élőn magatok között.
2011. május 29.
A csend: sokszor meglenne a kész válaszom, mégsem felelek. Várok, és mindig hálás vagyok Istennek, mert megadja nekem ezt a lehetőséget. Mária megmondhatta volna Józsefnek, hogy a benne lévő gyermek Isten fia. Keresztelő János, aki még meg sem született, fölismerte, hogy a Megváltó jött el, de Józsefnek, bár Máriával együtt élt, nem volt erről tudomása. És Mária tudta, hogy József el akart menni. Vegyünk példát erről a csodálatos elhatározásról: fékezzük meg nyelvünket, hogy be ne szennyeződjék.