2012. június 25.
Az elsődleges és alapvető kulturális érték kétségkívül maga a lelkileg érett – vagyis a teljes körű nevelésben részesült – ember, aki maga is képes nevelni önmagát és másokat.
2012. június 26.
A Szentlélek mindig új utakat mutat, és ezt azokon az embereken keresztül teszi, akik mélyen megélik hitüket.
2012. június27.
Minden tevékenységnek az imádságban kell gyökereznie.
2012. június 28.
A régi elv: contemplata aliis tradere (továbbadni az elmélkedés gyümölcseit) napjainkban is időszerű és éltető. Elsősorban azt érinti, aki átad: az Ige hirdetőjét és szolgáját. Ugyanis egyedül és kizárólag csak a „contemplata”-t áll jogában átadni; azt, amit átelmélkedett: az átimádkozott gondolatait.
2012. június 29.
Az Evangéliumban a Feltámadt Krisztus egyetlen kérdést intéz Péterhez: „Simon, János fia, szeretsz-e engem?”(Jn 21,16). Jézus ebben a Péter egész életét meghatározó kérdésben nem afelől érdeklődik, milyen talentumai, képességei, adottságai vannak. Még csak nem is azt kérdezi attól, aki nemrég elárulta Őt, vajon mostantól kezdve már hű marad-e Hozzá, számíthat-e arra, hogy többet nem bukik el. Egyetlen lényeges dolgot kérdez tőle, amire a hivatását alapozhatja: Szeretsz-e engem? Krisztus ma mindannyiótokhoz ugyanezzel a kérdéssel fordul: Szeretsz-e engem? Nem kívánja tőletek, hogy tömegekhez szóljatok, szervezeteket irányítsatok, vagyonokat kezeljetek. Azt kéri tőletek, hogy szeressétek Őt! Minden egyéb majd ebből fakad. Az a döntés, hogy Jézus követőivé válunk, nem azt jelenti, hogy azonnal tennünk vagy mondanunk kell valamit, hanem mindenekelőtt azt, hogy szeretjük Őt, Vele vagyunk, fenntartások nélkül befogadjuk Őt az életünkbe.
2012. június 30.
A jó nevelőnek nyitottá kell tenni tanítványait az abszolút értékek fel, és meg kell tanítania őket arra, hogy az egész életet és történelmet Krisztus nagy és gazdag Misztériumának fényében szemléljék.
2012. július 01.
Emlékszem, egyszer levelet kaptam egy tudóstól. Ez a levél mélyen meghatott. Szerzője ezt írja (emlékezetből idézem, mivel az eredeti levél valahol elkallódott, tartalmára azonban valószínűleg halálomig emlékezni fogok): a tudomány útján tulajdonképpen nem találom Istent. Vannak azonban olyan percek – leggyakrabban, ha a természet nagyságával, pl. a hegyek szépségével szembesülök –, amikor különös dolog történik velem: én, aki a tudásom útján nem találom Istent, ezekben a percekben valami határozott bizonyossággal érzem, hogy Ő van. És ez imára indít.