Boldog II. János Pál gondolatai júl. 30. - aug. 05.

2012. július 30.
Néhányan közületek talán kísértést érezhetnek arra, hogy elmeneküljenek a felelősségvállalás terhe elől: az alkoholizmus és a kábítószerek csalóka világába, futó, házasságra, családalapításra nem irányuló kapcsolatokba, közömbösségbe, cinizmusba, sőt erőszakba. Óvakodjatok a világ csapáitól, amely arra törekszik, hogy kihasználja vagy eltorzítsa a boldogság és az élet értelmének keresésére irányuló vágyaitokat, erőfeszítéseiteket!

2012. július 31.
Kedves fiatal Barátaim, nagy veszélyt jelent számotokra a reklámok rossz befolyása. Ezek ugyanis az erőfeszítések kerülésére irányuló természetes emberi hajlamokat szítják, az ember vágyainak azonnali kielégítésére csábítanak, és emellett az általánossá váló fogyasztói társadalmi szemlélet azt diktálja, hogy önmaga megvalósítását mindenekelőtt az anyagi javak élvezetében, kihasználásában keresse.

2012. augusztus 01.
A jó és rossz közötti harc az emberi életnek megpróbáltatás jelleget ad. Erkölcsi próbatétel ez, innen ered különös szépsége. Bizonyos mértékben a megpróbáltatás ad létüknek értelmet, ezen keresztül szólít fel bennünket Krisztus, hogy valósítsuk meg Isten Országát itt e földön.

2012. augusztus 02.
A világ időnként lehet számunkra veszélyes, fenyegető természeti erő – ez igaz –, de abban az emberben, aki a hitből és reményből él, működik a Lélek ereje, amely által képes szembenézni a világ fenyegető erőivel. Péter tudott járni a vízen a gravitációs törvényt legyőzve, mivel Jézus szemébe nézett. Amikor kétsége támadt, amikor elveszítette a személyes kapcsolatot Mesterével, süllyedni kezdett, és Jézus szemrehányással illette: „Miért kételkedtél, kicsiny hitű?”(vö. Mt 14,31). Péter példáján látjuk, milyen fontos a lelki életben a Krisztussal való személyes kapcsolat, amelyet szüntelenül fenn kell tartanunk, el kell mélyítenünk. Milyen formában tehetjük ezt? Mindenekelőtt az imádság által. Kedveseim, imádkozzatok, és tanuljatok imádkozni; olvassátok Isten Igéjét és elmélkedjetek róla, erősítsétek kapcsolatotokat Krisztussal a Bűnbánat és az Eucharisztia szentsége által…

2012. augusztus 03.
Az embert nem lehet teljes mélységében megérteni Krisztus nélkül. Vagy még inkább: az ember Krisztus nélkül nem képes tejesen megérteni önmagát.

2012. augusztus 4.
Vianney Szent Jánosban mindenekelőtt azt csodálom, ahogyan feltárta előttünk a szegényes emberi eszközökön keresztül működő kegyelem hatalmát. Ez az alázatos pap, aki több mint tíz órát gyóntatott naponta, miközben végtelenül szerényen táplálkozott, és alvásra mindössze néhány órát szánt, képes volt ebben a nehéz időszakban igazi lelki forradalmat előidézni Franciaországban, sőt nemcsak ott. Emberek ezrei jöttek Ars-ba és térdeltek gyóntatószékében. A 19. század elvilágiasodó és egyházellenes világában tanúságtételének szó szerint forradalmi jelentősége volt.

2012. augusztus 05.
Minden ember szívében ott lakozik a vágy, hogy láthassa Istent. Az ember méltóságának legmélyebb vonása abban rejlik, hogy emberi hivatása alapján tekintete találkozhat Isten tekintetével. Ez a bensőséges találkozás átalakítja az ember egész életét. Ahhoz, hogy Jézust láthassuk, mindenekelőtt engednünk kell, hogy Ő ránk tekintsen.

A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely