Hirdetések

Plébániai hirdetések 2017.09.17 - 2017.09.24


Akkor odalépett hozzá Péter és megkérdezte: "Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?" "Mondom neked - felelte Jézus -, nem hétszer, hanem hetvenhétszer. A mennyek országa hasonlít a királyhoz, aki el akarta számoltatni szolgáit. Amikor elkezdte a számadást, eléje állítottak egyet, aki tízezer talentummal tartozott neki. Mivel nem volt miből megfizetnie, megparancsolta, hogy adják el feleségestül, gyerekestül, minden vagyonával együtt, s úgy fizessen. A szolga leborult előtte, és úgy kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent megfizetek neked! Az úr megkönyörült a szolgán, szabadon engedte, s adósságát is elengedte. Amikor kiment, a szolga találkozott egy másik szolgával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, elkezdte fojtogatni és követelte: Add meg, amivel tartozol! A másik szolga leborulva kérte: Légy türelemmel irántam, s mindent visszafizetek neked! De ő nem engedett, hanem fogta, börtönbe vetette, míg meg nem fizette tartozását. Amikor a többi szolga látta a történteket, igen elszomorodott. Elmentek és jelentették uruknak mind, ami történt. Az úr maga elé hívatta, és így szólt hozzá: Te gonosz szolga! Kérésedre minden adósságodat elengedtem. Nem kellett volna néked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én megkönyörültem rajtad? - Ezzel az úr haragjában átadta a poroszlóknak, míg meg nem fizette mind, amivel tartozott. Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának."
(Mt 18, 21-35)

2017. SZEPTEMBER 17. Vasárnap, Évközi 24. vasárnap .:

Plébániai hirdetések 2017.09.10 - 2017.09.17


„Ha testvéred megbántott, menj, és figyelmeztesd négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyered testvéredet. Ha nem hallgat rád, vigyél magaddal egy vagy két másik embert, hogy két vagy három tanú bizonyítsa a dolgot. Ha ezekre sem hallgat, jelentsd az egyháznak. Ha az egyházra sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy vámos. Bizony mondom nektek: amit megköttök a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldotok a földön, a mennyben is fel lesz oldva. Azt is mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük."
(Mt 18, 15-20)

2017. SZEPTEMBER 10. Vasárnap, Évközi 23. vasárnap .:

Plébániai hirdetések 2017.09.03 - 2017.09.10


„Ettől kezdve Jézus jelezni kezdte tanítványainak: Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de harmadnap feltámad. Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal:
"Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled." Megfordult és rászólt:
"Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak. Ezután Jézus így szólt tanítványaihoz:
"Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen.
Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja.
Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért? Eljön ugyanis az Emberfia Atyja dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek a tettei szerint.”
(Mt 16, 21-27)

2017. SZEPTEMBER 3. Vasárnap, Évközi 22. vasárnap .:

Plébániai hirdetések 2017.08.27 - 2017.09.03


„Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért, megkérdezte tanítványaitól: "Kinek tartják az emberek az Emberfiát?" Így válaszoltak: "Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, Jeremiásnak vagy valamelyik másik prófétának." Jézus most hozzájuk fordult: "Hát ti mit mondtok, ki vagyok?" Simon Péter válaszolt:
"Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia." Erre Jézus azt mondta neki: "Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva." Aztán lelkére kötötte tanítványainak, ne mondják el senkinek, hogy ő a Krisztus.”
(Mt 16, 13-20)

2017. AUGUSZTUS 27. Vasárnap, Évközi 21. vasárnap Ü.:

Plébániai hirdetések 2017.08.20 - 2017.08.27


„Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak, de nem dőlt össze, mert szikla volt az alapja.
Aki hallgatja ugyan tanításomat, de nem váltja tettekre, a balga emberhez hasonlít, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél, és nekizúdult a háznak. Az összedőlt és romhalmazzá vált."
Ezzel Jézus befejezte ezeket a beszédeket. A nép ámult tanításán, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, s nem úgy, mint az írástudók.”
(Mt 7, 24-29)

2017. AUGUSZTUS 20. Vasárnap, SZENT ISTVÁN KIRÁLY, MAGYARORSZÁG FŐVÉDŐSZENTJE FÜ.:

Plébániai hirdetések 2017.08.13 - 2017.08.20


„Ezután nyomban szólt a tanítványoknak, szálljanak bárkába, és evezzenek át a túlsó partra, addig ő hazaküldi a népet. Miután hazaküldte, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben besötétedett, s ő ott volt egymagában.
A bárka már jópár stádiumnyira járt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején a víz tükrén elindult feléjük.
Amikor a tanítványok észrevették, hogy a vízen jár, megrémültek. "Kísértet!" - mondták, s félelmükben kiabáltak: Jézus azonban megszólította őket: "Bátorság! Én vagyok, ne féljetek!" Erre Péter így szólt: "Uram, ha te vagy, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen!" "Gyere!" - felelte. Péter kilépett a bárkából és elindult Jézus felé a vízen. Az erős szél láttára azonban megijedt, és amikor merülni kezdett, felkiáltott: "Uram ments meg!" Jézus kinyújtotta a kezét és megfogta. "Te kishitű - vonta kérdőre -, miért kételkedtél?" Amikor beszállt a bárkába, a szél nyomban elült. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és megvallották: "Valóban Isten Fia vagy!"
(Mt 14, 22-33)

2017. AUGUSZTUS 13. Vasárnap, Évközi 19. vasárnap Ü.:

Plébániai hirdetések 2017.08.06 - 2017.08.13


„Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük, arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény.
S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele.
Péter erre így szólt Jézushoz: "Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek." Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott:
"Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!"
Ennek hallatára a tanítványok arcra borultak, s igen megrémültek.
Jézus odalépett hozzájuk és megérintette őket: "Keljetek fel, ne féljetek!"
Amikor tekintetüket fölemelték, nem láttak senkit, csak egyedül Jézust.
A hegyről lefelé jövet Jézus rájuk parancsolt: "Ne szóljatok a látomásról senkinek, amíg az Emberfia föl nem támad a halálból!"
(Mt 17, 1-9)

2017. AUGUSZTUS 6. Vasárnap, URUNK SZINEVÁLTOZÁSA Ü.:

Plébániai hirdetések 2017.07.30 - 2017.08.06


"A mennyek országa hasonlít a szántóföldben elrejtett kincshez. Amikor egy ember megtalálta, újra elrejtette, aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt, és megvette a szántóföldet. A mennyek országa hasonlít a kereskedőhöz is, aki igazgyöngyöt keresett. Amikor egy nagyon értékeset talált, fogta magát, eladta mindenét, amije csak volt és megvette.”
(Mt 13, 44-46)

2017. JÚLIUS 30. Vasárnap, Évközi 17. vasárnap :

Plébániai hirdetések 2017.07.23 - 2017.07.30


„Más példabeszédet is mondott: "A mennyek országa hasonlít ahhoz az emberhez, aki jó magot vetett a földjébe. Amikor szolgái aludtak, jött az ellensége, és konkolyt szórt a búza közé, aztán elment. A vetés szárba szökött és kalászt hányt, de a konkoly is felütötte a fejét. A szolgák elmentek a gazdához és megkérdezték: Uram, ugye jó magot vetettél földedbe? Honnét került hát bele a konkoly?
Az így válaszolt: Ellenséges ember műve. A szolgák tovább kérdezték: Akarod, hogy elmenjünk és kigyomláljuk? Nem - válaszolta -, nehogy a konkolyt gyomlálva vele együtt a búzát is kitépjétek! Hagyjatok, hadd nőjön mind a kettő az aratásig! Aratáskor majd szólok az aratóknak: Előbb a konkolyt szedjétek össze, kössétek kévébe és égessétek el, a búzát pedig gyűjtsétek csűrömbe!"
(Mt 13, 24-30)

2017. JÚLIUS 23. Vasárnap, Évközi 16. vasárnap :

Plébániai hirdetések 2017.07.16 - 2017.07.23


„Egyik nap Jézus kiment a házból és leült a tó partján. Nagy tömeg gyűlt köréje, ezért beszállt egy bárkába és leült, a tömeg pedig a parton maradt.
Ekkor példabeszédekben sok mindenre tanította őket, mondván: "Íme, kiment a magvető vetni. Amint vetett, némely szem az útszélre esett. Jöttek az égi madarak és fölcsipegették. Más mag köves talajba hullott, ahol nem volt neki elég föld. Gyorsan kikelt, mert nem volt mélyen a földben. Amikor azonban forrón tűzött a nap, elszáradt, mert nem volt gyökere. Ismét más szúrós bogáncsok közé esett. Amikor a bogáncsok felnőttek, elfojtották. A többi jó földbe hullott s termést hozott, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, a harmadik meg harmincszorosat. Akinek füle van, hallja meg!"
(Mt 13, 1-9)

2017. JÚLIUS 16. Vasárnap, Évközi 15. vasárnap :

Tartalom átvétel
A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely