Hirdetések

2013.09.08.

Hit Éve 2013

„Ami kezdettől fogva volt, amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek. Igen, az élet megjelent, láttuk, tanúságot teszünk róla, és hirdetjük nektek az örök életet, amely az Atyánál volt, és megjelent nekünk. Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk. Mi ugyanis az Atyával és az ő Fiával, Jézus Krisztussal vagyunk közösségben. S azért írjuk ezeket nektek, hogy örömünk teljes legyen. Az üzenet, amelyet tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség. Ha azt állítjuk, hogy közösségben vagyunk vele, és sötétségben járunk, akkor hazudunk, és nem az igazságot tesszük. De ha világosságban járunk, ahogy ő is világosságban van, akkor közösségben vagyunk egymással, és Fiának, Jézusnak a vére minden bűnt lemos rólunk. Ha azt állítjuk, hogy nincs bűnünk, saját magunkat vezetjük félre, és nincs meg bennünk az igazság. Ha megvalljuk bűneinket, akkor mivel jó és igazságos, megbocsátja bűneinket, és minden igazságtalanságtól megtisztít minket.” (1Jn 1,1-9)

Szeptember 08. Vasárnap, Évközi 23. vasárnap

2013.09.01.

Hit Éve 2013

„Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hogy türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson. Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tűz hevétől felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik. Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, hiszen várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak.
Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját.
Szeretteim, minthogy ezt várjuk, legyetek rajta, hogy békességben, tisztán és feddhetetlenül találjon benneteket.” (2Pét 3,9-14)

Szeptember 01. Vasárnap, Évközi 22. vasárnap

2013.08.25.

Hit Éve 2013

„Szeretteim, ez már a második levelem, amelyet nektek írok. Arra törekszem, hogy bennük emlékeztesselek benneteket, és így ébren tartsam bennetek a tiszta gondolkodást, hogy jussanak eszetekbe, amiket a szent próféták előre megmondtak, továbbá Urunk és Megváltónk parancsa, amelyet apostolaitok közöltek veletek. Először is értsétek meg, hogy az utolsó napokban csúfondáros gúnyolódók fognak fellépni, akik saját vágyaik szerint élnek, és azt mondják: "No, hol van (Krisztus) megígért eljövetele? Amióta atyáink meghaltak, minden marad úgy, ahogy a teremtés kezdetétől volt." De ezek szándékosan tagadják maguk előtt, hogy az ég ősidőktől fogva volt, és a föld is azóta, hogy az Isten szavára a vízből és a víz által létrejött. Így pusztult el vízözönnel az akkori világ is. De a mostani eget és földet ez a szó megmentette, hogy az ítéletnek és az istentelen emberek pusztulásának napjára megmaradjon a tűznek.
Szeretteim, főképp egy dolog ne kerülje el figyelmeteket, az,
hogy egy nap az Úr előtt annyi, mint ezer év, ezer év pedig annyi, mint egy nap.” (2Pét 3,1-8)

Augusztus 25. Vasárnap, Évközi 21. vasárnap

20013.08.18.

Hit Éve 2013

„Az egyenes utat elhagyták és eltévelyedtek, Beor fiának, Bileámnak útjain járnak, aki igazságtalan bérre vágyott, de igazságtalansága miatt kapott feddést: a néma teherhordó állat emberi hangon szólalt meg, és megakadályozta a próféta esztelenségét. Kiszáradt források, szélvész kergette fellegek, akikre a sötétség homálya vár. Mert nagyhangú, üres szólamokkal buja testi vágyakra csábítják azokat, akik éppen csak hogy kiszabadultak azok közül, akik tévúton járnak. Szabadságot ígérnek nekik, jóllehet a romlottság rabjai, hisz mindenki annak a rabja, aki legyőzte. Mert akik a világ romlottságából kimenekültek az Úrnak és Megváltónak, Jézus Krisztusnak megismerése útján, aztán újra belemerültek és hatalmába estek, azoknak ez az utóbbi állapotuk rosszabb, mint az azelőtti volt. Mert jobb lett volna nekik, ha nem ismerték volna a nekik adott szent parancsokat, mint hogy aztán hűtlenek lettek hozzájuk.” (2Pét 2,15-21)

Augusztus 18. Vasárnap, Évközi 20. vasárnap

2013.08.11.

Hit Éve 2013

„Ugyanakkor megmentette az igaz Lótot, aki ezeknek a gonoszoknak kicsapongó életmódja miatt annyira szenvedett. Az igaznak ugyanis, aki köztük élt, napról napra látnia és hallania kellett a törvénysértő tetteket, s ez vallásos lelkének nagy gyötrelmet okozott. Ért hozzá az Úr, hogy az Isten szerint élőket kiragadja a kísértésből, a gonoszok büntetésével pedig várjon az ítélet napjáig, főként azokéval, akik szennyes testi vágyakat hajszolnak és az (Isten) felsőbbségét nem ismerik el. Vakmerők, önhittek, nem félnek káromolni (az égi) hatalmasságokat, noha a náluknál erősebb és hatalmasabb angyalok igazságtalanul nem vádolják őket az Úr előtt. De ezek, mint az oktalan állatok, amelyek természetüknél fogva megfogásra és levágásra valók, azt káromolják, amit nem ismernek. Mint azok, ezek is elpusztulnak, az igazságtalanok az igazságtalanság bérét kapják. Élvezetnek tartják világos nappal a dőzsölést, szenny- és piszokfoltok, kéjelegnek az élvezetekben, amikor veletek együtt lakmároznak. Szemük tele van azzal, akivel házasságot törnek, és éhes a bűnre. Csábítgatják az állhatatlan lelkeket, szívük hozzá van szokva a kapzsisághoz: az átok gyermekei!” (2Pét 2,7-14)

Augusztus 11. Vasárnap, Évközi 19. vasárnap

2013.08.04.

Hit Éve 2013

„Először is azt értsétek meg, hogy az Írásnak egyetlenegy jövendölése sem származik önkényes értelmezésből. Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek - Isten megbízottaiként - a szent emberek. De akadtak a nép körében hamis próféták is, ahogy a ti körötökben is föllépnek majd hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek, s még megváltó Urunkat is tagadják, s ezzel gyors pusztulást vonnak magukra. Sokan követik majd őket erkölcstelenségükben, s miattuk szidni fogják az igaz vallást.
Kapzsiságukban megkísérlik, hogy hízelgő szavakkal becsapjanak majd titeket. De már rég kimondatott az ítélet, s pusztulásukat nem kerülik el. Mert az Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, amikor vétkeztek, hanem az alvilág sötét mélyébe taszította őket, hogy maradjanak őrizetben az ítéletre, és a régi világnak sem kegyelmezett, hanem csak Noét, az igazság hírnökét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelen világra rázúdította a vízözönt, vagy amikor Szodoma és Gomorra városát elhamvasztotta, és végpusztulással büntette, hogy példát adjon a későbbi korok bűnöseinek.” (2Pét 1,20-21;2,1-6)

Augusztus 04. Vasárnap, Évközi 18. vasárnap

2013.07.28.

Hit Éve 2013

„Vakmerők, önhittek, nem félnek káromolni (az égi) hatalmasságokat, noha a náluknál erősebb és hatalmasabb angyalok igazságtalanul nem vádolják őket az Úr előtt. De ezek, mint az oktalan állatok, amelyek természetüknél fogva megfogásra és levágásra valók, azt káromolják, amit nem ismernek. Mint azok, ezek is elpusztulnak, az igazságtalanok az igazságtalanság bérét kapják. Élvezetnek tartják világos nappal a dőzsölést, szenny- és piszokfoltok, kéjelegnek az élvezetekben, amikor veletek együtt lakmároznak. Szemük tele van azzal, akivel házasságot törnek, és éhes a bűnre. Csábítgatják az állhatatlan lelkeket, szívük hozzá van szokva a kapzsisághoz: az átok gyermekei! Az egyenes utat elhagyták és eltévelyedtek, Beor fiának, Bileámnak útjain járnak, aki igazságtalan bérre vágyott, de igazságtalansága miatt kapott feddést: a néma teherhordó állat emberi hangon szólalt meg, és megakadályozta a próféta esztelenségét. Kiszáradt források, szélvész kergette fellegek, akikre a sötétség homálya vár. Mert nagyhangú, üres szólamokkal buja testi vágyakra csábítják azokat, akik éppen csak hogy kiszabadultak azok közül, akik tévúton járnak. Szabadságot ígérnek nekik, jóllehet a romlottság rabjai, hisz mindenki annak a rabja, aki legyőzte.” (2Pét 1,2-10-19)

Július 28. Vasárnap, Évközi 17. vasárnap

2013.07.21.

Hit Éve 2012

„Gyarapodjon bennetek a kegyelem és béke Isten és Urunk, Jézus Krisztus ismeretében.
Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsőségével és erejével meghívott minket. Értékes és nagy ígéreteket kaptunk, hogy általuk részeseivé legyetek az isteni természetnek, és megmeneküljetek a romlottságtól, amely a világban uralkodik a bűnös kívánság következtében. Éppen ezért minden igyekezetetekkel legyetek rajta, hogy hitetek megteremje az erényt, az erény a tudást, a tudás a magatok fölötti uralmat, a magatok fölötti uralom a jóban való kitartást, a jóban való kitartás a vallásos érzületet, a vallásos érzület a testvériességet, a testvériesség pedig a szeretetet. Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem marad Urunkra, Jézus Krisztusra vonatkozó ismeretetek hatástalan és meddő. Az, akiben ezek nincsenek meg, vak és rövidlátó, mert megfeledkezett róla, hogy régi bűneitől megtisztuljon.” (2Pét 1,2-9)

Július 21. Vasárnap, Évközi 16. vasárnap

2013.07.14.

Hit Éve 2012

„Akik közületek elöljárók, azokat mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsőségének is részese, kérem: Legeltessétek az Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, az Isten (szándéka) szerint ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfőbb pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. Ugyanígy, ti fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad. Alázkodjatok meg az Isten hatalmas keze alatt, hogy annak idején megdicsőítsen benneteket. Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok. Józanok legyetek és vigyázzatok. Ellenségetek, a sátán, ordító oroszlán módjára ott kószál mindenütt, és keresi, kit nyeljen el.”
(1Pét 5,1-8)

Július 14. Vasárnap, Évközi 15. vasárnap

2013.07.07.

Hit Éve 2012

„Aki beszél, az Isten szavait közvetítse. Ha valaki szolgál, azzal az erővel szolgáljon, amelyet az Isten ad neki, hogy így minden az Isten dicsőségére váljék Jézus Krisztus által, akié a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen. Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon az égő fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsősége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsőség Lelke, vagyis az Isten Lelke nyugszik rajtatok. Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevő vagy bujtogató. Ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsőítse meg az Istent ezzel a névvel. Mert itt van az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Isten házanépén. De ha mirajtunk kezdődik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek és a bűnösnek?
Ezért azok is, akik az Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hűséges Teremtőnek azzal is, hogy jót tesznek. (1Pét 4,11-19)

Július 07. Vasárnap, Évközi 14. vasárnap

Tartalom átvétel
A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely