Hirdetések

2012.11.25.

Hit Éve 2012
„A segítségével előbbre jutottam, áldom, aki nekem bölcsességet adott.
Elhatároztam, hogy (jól) be is gyakorlom, buzgón törekedtem a jóra és nem is csalódtam. Keményen küszködött érte a szívem, s azon voltam, hogy tartsam a törvényt. Magasba emeltem kezemet és tudatlanságom miatt panaszkodtam.
Rászántam lelkemet, és meg is leltem (a bölcsességet) tisztán. A szívemet kezdettől felé fordítottam, így nem leszek én sem soha elhagyatott.
Izzott egész bensőm, hogy megtalálhassam, ezért el is nyertem értékes kincs gyanánt.
Nyelvemet az Úrtól jutalomként kaptam, azért most vele adok hálát neki.”
(Sir 51,17-22)

November 25. Vasárnap, KRISZTUS, A MINDENSÉG KIRÁLYA, FÜ.:

2012.11.18.

Hit Éve 2012
„Szólottam az Úrhoz, Uramnak atyjához: "Szorongattatásom napján ne hagyj el, az acsarkodásnak s a magánynak idején. Akkor majd mindennap dicsérem a neved és hálásan magasztallak." Ekkor imádságom meghallgatást talált, megmentettél az elpusztulástól, s a nehéz időkből kiszabadítottál. Ezért magasztallak és áldalak téged, és zengem az Úr nevének dicséretét. Kisfiú koromban, mielőtt utakra indultam, nyíltan bölcsességet kértem imáimban.
A templomkapunál tanultam meg becsülni, s életem végéig kutatok utána. Virágkorában a szívem örömét lelte benne, amikor olyan volt, mint színesedő szőlő. A lábam egyenes úton járt, s ifjúkorom óta nyomon követtem. Ha egy kissé felé fordítottam fülem, máris kaptam, nagy bölcsességet szereztem. A segítségével előbbre jutottam, áldom, aki nekem bölcsességet adott.” (Sir 51,10-17)

November 18. Vasárnap, Évközi 33. vasárnap.

2012.11.11.

Hit Éve 2012
„Engedd, hogy áldjalak, Uram és Királyom, hogy magasztaljalak, üdvömnek Istene. Háladalt szeretnék zengeni nevednek. Mert segítőm és oltalmazóm lettél, s megóvtad testemet az enyészettől, megoltalmaztál a gonosz nyelv tőrétől, a hazugságot kitalálók ajkától; azokkal szemben, akik ellenem támadnak, oltalmazóm lettél és megmentettél, nagy irgalmasságod szerint és neved dicsősége szerint, az engem elnyelni készülők torkától, azok kezétől, akik életemre törtek, a sok szorongatástól, amely rámszakadt, a fojtogató lángtól, amely körülvett, a tűztől, amelyet nem én szítottam, az alvilág ölének mélyétől, a hitvány ajkaktól és a hazug szótól, a király előtt a gonosz nyelv rágalmától. Mivel már közel voltam a halálhoz, életem leszállt a Seol kapuihoz. Bárhova fordultam, nem akadt gyámolom, támaszt kerestem, de seholsem találtam. Ekkor irgalmadra gondoltam, én Uram, és öröktől fogva végbevitt tetteidre. Mert segítesz azokon, akik benned bíznak, és megmented őket ellenségeiktől.” (Sir 51,1-8)

November 11. Vasárnap, Évközi 32. vasárnap.

2012.11.04.

Hit Éve 2012
„Jel lettél a jövendő harag idejére, hogy te csillapítsd le, mielőtt kitörne, hogy az apák szívét fiaikhoz fordítsd, és Jákob törzseit újra helyreállítsd. Boldogok mind, akik téged meglátnak, akik szeretetben hunyták le szemüket, s mi is részesei leszünk az életnek. Illést elragadta a vihar, de a szellemét megkapta Elizeus. Életében nem félt a fejedelmektől, nem volt ember, aki megbírt szellemével. Nem volt neki semmi lehetetlen, a holttestében is prófétaerő volt.
Életében csodatetteket vitt végbe, halálakor meg bámulatba ejtett műveivel. Ennek ellenére a nép mégsem tért meg, és nem szakított addig bűneivel, amíg el nem űzték őket országukból, és szét nem szóródtak a föld kerekségén. Csak kevés maradt meg a népből és a fejedelem Dávidnak házából. Némelyek közülük azt tették, ami jó, de a többi csak a bűnt szaporította.” (Sir 48,10-16)

November 4. Vasárnap, Évközi 31. vasárnap.

2012.10.28.

Hit Éve 2012
„Ekkor, mint a tűzvész, Illés próféta jött, kinek szava lángolt, mint az égő fáklya.
Éhínséget hozott rájuk, és haragjában megtizedelte őket.
Az Úr szavával elzárta az eget, és tüzet hozott le háromszor az égből.
Illés, de nagy voltál csodatetteiddel! Melyik öntelt, gőgös mérkőzhetnék veled?
Feltámasztottál egy holtat a halálból, az alvilágból a Magasságbelinek szavával.
Sírba küldtél királyokat, és fekvőhelyükről dicső nagyságokat.
A Sínai-hegyen büntetéssel fenyegettél, a Hóreben a megtorlás szavát hallattad.
Királyokat kentél fel a bosszúra, és prófétákat utódodul.
Vihar közepette magasba ragadtattál, szekéren, amivel tüzes lovak száguldottak.
Jel lettél a jövendő harag idejére, hogy te csillapítsd le, mielőtt kitörne, hogy az apák szívét fiaikhoz fordítsd, és Jákob törzseit újra helyreállítsd.” (Sir 48,1-10)

Október 28. Vasárnap, Évközi 30. vasárnap.

2012.10.21.

Hit Éve 2012
„Hadd tudja meg ebből egész Izrael, mily üdvös mindenben követni az Urat! Azután a bírák, mindegyik név szerint, mind, akinek a szíve nem lett hűtlen, és aki Istennek nem fordított hátat: legyen áldott az emlékük! Pihenőhelyükről hajtson ki a csontjuk, viseljék újra meg újra a nevüket e híres férfiak leszármazottjai. Sámuel az Úrnak kedvelt prófétája, ő alapította meg a királyságot, és fejedelmeket kent föl a nép fölé. Ítélkezett a közösség felett az Úr törvénye szerint, s meg is látogatta az Úr Jákobot. Elismert próféta volt hűsége miatt, s megbízható látnoknak bizonyult szavaiban. Ő is a hatalmas Úrhoz folyamodott, amikor mindenfelől szorongatta az ellenség, és egy szopós bárányt hozott áldozatul. Az Úr meg mennydörgött az ég magasából, hatalmas zúgásként hallatszott a hangja. Az ellenség vezéreit megsemmisítette, s a filiszteusok minden fejedelmét. Mielőtt örök nyugalomra tért, tanúnak hívta az Urat és fölkentjét: "Kitől fogadtam el akár egy sarut is ajándékba?"
És nem emelt panaszt ellene senki sem.” (Sir 46,10-19)

Október 21. Vasárnap, Évközi 29. vasárnap.

2012.10.14.

Hit Éve 2012
„Józsue, Nun fia, vitéz hadvezér volt és Mózes utódja a prófétaságban. Nagy volt, mint neve is mondja: megmentette a kiválasztottakat, bosszút állt az ellenségen és bevezette örökrészébe Izraelt. Nagyszerű volt, ahogy a kezét fölemelte, és dárdát ragadott a városok ellen! Volt-e, aki szembeszállhatott vele? Hiszen az Úrnak hadait vezette! Nemde még a nap is megállt intésére, s egy napból kettő lett? A magasságbeli Istenhez folyamodott, amikor mindenfelől ellenség támadta, és az Úr meghallgatta: hallatlan erejű jégesőt támasztott, rázúdította az ellenséges népre, s megsemmisítette az ellent a lejtőn, hadd tudják meg a népek, fegyvere mily erős, és hogy ellenfelük maga az Úr. Azért is, mert hű volt a Hatalmashoz, s jámbornak bizonyult Mózes napjaiban, ő és Káleb, Jefunne fia, bátran szembeszálltak a tömeggel, s így elejét vették, hogy a nép vétkezzék, elhallgattatták a gonosz zúgolódást.” (Sir 46,1-7)

Október14. Vasárnap, Évközi 28. vasárnap.

2012.10.07.

Magyarok Nagyasszonya Főplébánia
„Amikor az avatatlanok fellázadtak, s féltékenyek voltak rá a pusztában, azok, akik Dátánnal s Abirámmal tartottak, Korach bandája, tajtékzó dühvel - az Úr látta és haragra gerjedt, s kiirtotta őket izzó haragjában -, csodát tett általa, s tűzvésszel mind elpusztította őket. Még azzal is emelte Áron tekintélyét, hogy átengedte neki saját örökrészét: neki juttatta a termés első részét, előbb neki rendelt bőséges kenyeret. Ehettek az Úrnak áldozataiból, neki adta és utódainak. De a nép földjéből nem részesedhetett, nem volt örökrésze a nép fiai közt: maga az Úr az ő része s öröksége. Harmadiknak Pinchász kapott méltóságot, Eleazár fia, mivel buzgólkodott az Úr félelmében, szilárd maradt, amikor fellázadt a nép, nemes lelkülettel, s engesztelést szerzett Izrael népének. Ezért a béke szövetségét kötötte vele, s a szentély és a nép vezérévé tette: neki és nemzetségének adta tulajdonul a főpapi tisztséget egyszer s mindenkorra. Dáviddal is állt fenn már ilyen szövetség, Izáj fiával Júda törzsökéből, hogy a trónt az apa után az egyik fiú örökölje. De Áron öröksége rászáll minden utódjára.
Adjon Isten békességet a szívetekbe, hogy igazságosan ítélkezzetek népe fölött, az ősök erényei el ne enyésszenek, és szálljon át utódaikra hírnevük!” (Sir 45,18-26)

Október 07. Vasárnap, Évközi 27. vasárnap.

2012.09.30.

Magyarok Nagyasszonya Főplébánia
„Egy másik szentet is felmagasztalt, Áront, Mózes testvérét, Lévi törzséből.
Mózes iktatta be a hivatalába, ő kente föl megszentelt olajjal. Örök szövetséget jelentett ez neki, és nemzetségének, ameddig csak áll az ég:
a papi rend élén állni a szolgálatban, és az Úr nevében megáldani a népet.
Őt szemelte ki az összes élő közül, hogy bemutassa az Úr áldozatát, az illat- és az emlékáldozatot, s kiengesztelődést szerezzen a népnek.
A parancsait is őrá bízta, valamint a törvény előírásait: tanítsa Jákobot bizonyságaira, s fejtse ki a törvényt Izrael népének.”
(Sir 45,15-17)

Szeptember 30. Vasárnap, SZENTÍRÁS VASÁRNAPJA.

2012.09.23.

Magyarok Nagyasszonya Főplébánia
„Egy derék férfit támasztott belőle, aki minden kortársának megnyerte tetszését. Mózest, az Isten s az emberek kedveltjét, akinek emlékét egyre magasztalják. Dicsfénnyel övezte, akár a szenteket, és naggyá tette ellenségei rémületére. Szavára véget vetett a csodajeleknek, és megdicsőítette a királyok előtt. Megbízásaival elküldte a néphez, s megmutatta neki dicsősége fényét. Megszentelte, mivel hűséges volt és szelíd, és kiválasztotta minden ember közül. Megadta neki, hogy hallhatta a szavát, és bevezette a felhő sötétjébe. Szemtől szembe adta neki parancsait, az élet törvényét és a bölcsességét, hogy tanítsa meg rá Jákobnak fiait, Izraelt arra, hogy mik a parancsai. Egy másik szentet is felmagasztalt, Áront, Mózes testvérét, Lévi törzséből. Örök szövetséget kötött vele, s neki adta a nép körében a papságot. Pompás öltözékkel boldoggá tette, a dicsőség köntösét adta rá.”
(Sir 45,1-7)

Szeptember 23. Vasárnap, Évközi 25. vasárnap.

Tartalom átvétel
A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely