Hirdetések

Plébániai hirdetések 2021.04.11 - 2021.04.18


Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.”
A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Iker, nem volt velük, amikor Jézus megjelent nekik. Később a tanítványok elmondták neki: „Láttuk az Urat.” De ő így szólt: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem érintem ujjaimat a szegek helyéhez, és nem tapintom meg kezemmel oldalát, én nem hiszem!”
Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett és köszöntötte őket: „Békesség nektek!” Tamásnak pedig ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és érintsd meg oldalamat! Ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás így válaszolt: „Én Uram, én Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Most már hiszel, Tamás, mert láttál engem. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hisznek!” Jézus még sok más csodajelet is művelt tanítványai szeme láttára, de azok nincsenek megírva ebben a könyvben. Ezeket viszont megírták, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen benne.
(Jn 20,19-31)

2021. ÁPRILIS 11. Vasárnap - Húsvét 2. vasárnapja, ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA FÜ.:

Plébániai hirdetések 2021.02.28 - 2021.03.07


„Aztán még hozzáfűzte: "Bizony mondom nektek, hogy a jelenlevők közül lesznek, akik nem halnak meg, míg meg nem látják Isten hatalomban eljövő országát."
Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, s csak velük fölment egy magas hegyre. Ott átváltozott előttük. Ruhája olyan ragyogó fehér lett, hogy a földön semmiféle ványoló nem képes így ruhát kifehéríteni.
Egyszerre megjelent nekik Illés meg Mózes, és beszélgettek Jézussal.
Péter így szólt Jézushoz: "Mester! Olyan jó itt lenni! Hadd verjünk három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek." Nem is tudta, mit mond, annyira meg voltak ijedve. Ekkor felhő ereszkedett alá, s árnyéka rájuk vetődött.
A felhőből szózat hallatszott: "Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok!"
Mire körülnéztek, senkit sem láttak a közelükben, csak Jézust.
A hegyről lejövet megparancsolta nekik, hogy ne mondják el senkinek, amit láttak, amíg az Emberfia fel nem támad a halálból.”
(Mk 9, 2-10)

2021. FEBRUÁR 28. Vasárnap - Nagyböjt II. vasárnapja.:

Plébániai hirdetések 2021.02.21 - 2021.02.28


„A Lélek nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába.
Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán.
Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki.
János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát és mondta:
"Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa.
Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban."
(Mk 1, 12-15)

2021. FEBRUÁR 21. Vasárnap - Nagyböjt I. vasárnapja.:

Plébániai hirdetések 2021.02.14 - 2021.02.21


„Egy leprás jött hozzá, térdre borult előtte, s így kérte: "Ha akarod, megtisztíthatsz."
Jézusnak megesett rajta a szíve, kinyújtotta kezét, és így szólt hozzá:
"Akarom, tisztulj meg!" Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult.
De Jézus szigorúan ráparancsolt s elküldte, ezt mondva neki:
"Vigyázz, ne szólj róla egy szót sem senkinek, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel tisztulásodért a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik."
Ám az, alig hogy elment, mindenfelé híresztelni és terjeszteni kezdte a dolgot.
Emiatt Jézus nem mehetett nyilvánosan be a városba, inkább távolabbi, csendesebb helyeken tartózkodott. Az emberek mégis mindenünnen jöttek hozzá.”
(Mk 1, 40-45)

2021. FEBRUÁR 14. Vasárnap - Évközi VI. vasárnap.:

Plébániai hirdetések 2021.02.07 - 2021.02.14


„A zsinagógából Jakabbal és Jánossal együtt egyenesen Simon és András házába ment. Simon anyósa lázas betegen feküdt. Ezt azonnal elmondták Jézusnak.
Odament hát hozzá, s kézen fogva fölsegítette. Erre megszűnt a láza, és szolgált nekik.
Napnyugta után, amikor beesteledett, odahordták hozzá a betegeket és a gonosz lélektől megszállottakat. Az egész város az ajtó elé gyülekezett. Sok beteget meggyógyított különféle betegségekből, és sok ördögöt kiűzött, de nem engedte őket szóhoz jutni, mert tudták, hogy kicsoda. Hajnal tájban, amikor még sötét volt,
Jézus elindult, és kiment egy elhagyatott helyre imádkozni. Simon és társai utána mentek, hogy megkeressék. Amikor megtalálták, ezt mondták neki: "Mindenki téged keres." De ő így válaszolt: "Menjünk máshová, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az evangéliumot, hiszen azért jöttem ki." S bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, és ördögöket űzött ki.”
(Mk 1, 29-39)

2021. FEBRUÁR 7. Vasárnap - Évközi V. vasárnap.:

Plébániai hirdetések 2021.01.31 - 2021.02.07


„Betértek Kafarnaumba. Itt szombaton mindjárt elment a zsinagógába és tanított. Tanításával ámulatba ejtett mindenkit, mert úgy tanított, mint akinek hatalma van, nem úgy, mint az írástudók. A zsinagógájukban volt egy tisztátalan lélektől megszállt ember. Ez rögtön ilyeneket kiabált: "Mi közünk egymáshoz, názáreti Jézus!
A vesztünkre jöttél? Tudom, ki vagy: Az Isten Szentje." Jézus ráparancsolt, így szólva: "Hallgass és menj ki belőle!" A tisztátalan lélek erre össze-vissza rángatta az embert, aztán nagy kiabálás közepette kiment belőle. Mindnyájan elcsodálkoztak.
"Ki ez? - kérdezgették vitatkozva egymástól. Tanítása egészen új, s akkora a hatalma, hogy még a tisztátalan lelkeknek is tud parancsolni, s azok engedelmeskednek is neki." Hamarosan elterjedt a híre Galilea egész vidékén.
(Mk 1, 21-28)

2021. JANUÁR 31. Vasárnap - Évközi IV. vasárnap.:

Plébániai hirdetések 2021.01.24 - 2021.01.31


„János elfogatása után Jézus Galileába ment, s ott hirdette az Isten evangéliumát
és mondta: "Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa.
Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban."
Amikor Jézus a Galileai-tó partján járt, látta, hogy Simon és testvére, András - halászok lévén - épp hálót vetnek a vízbe. Jézus ezt mondta nekik:
"Gyertek, kövessetek, és emberek halászává teszlek benneteket."
Rögtön otthagyták hálójukat és követték. Alig ment valamivel tovább, megpillantotta Jakabot, Zebedeus fiát és testvérét, Jánost, amint a hálót szedték rendbe a bárkában. Őket is mindjárt meghívta. Erre otthagyták apjukat Zebedeust, halászlegényeivel a bárkában, és a nyomába szegődtek.”
(Mk 1, 14-20)

2021. JANUÁR 24. Vasárnap - Évközi III. vasárnap - ISTEN IGÉJÉNEK VASÁRNAPJA.:

Plébániai hirdetések 2021.01.17 - 2021.01.24


Másnap megint ott állt János két tanítványával, s mihelyt meglátta Jézust,
amint közeledett, így szólt: "Nézzétek, az Isten Báránya!" E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába szegődött. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: "Mit akartok?" Így feleltek: "Rabbi - ami annyit jelent,
mint Mester -, hol lakol?" "Gyertek, nézzétek meg!" - mondta nekik.
Elmentek vele, megnézték, hol lakik, s aznap nála is maradtak.
A tizedik óra körül járhatott. A kettő közül, aki János szavára követte, az egyik András volt, Simon Péter testvére. Reggel találkozott testvérével, Simonnal, s szólt neki: "Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet", s elvitte Jézushoz. Jézus ráemelte tekintetét, s így szólt hozzá:
"Te Simon vagy, János fia, de Kéfa, azaz Péter lesz a neved."
(Jn 1, 35-42)

2021. JANUÁR 17. Vasárnap - Évközi II. vasárnap.:

Plébániai hirdetések 2021.01.10 - 2021.01.17


„Ezt hirdette: "Aki utánam jön, hatalmasabb nálam.
Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam saruszíját.
Én vízzel keresztellek, ő majd Szentlélekkel keresztel benneteket."
Azokban a napokban történt,
hogy eljött Jézus a galileai Názáretből,
és megkereszteltette magát Jánossal a Jordánban.
Amikor feljött a vízből, látta, hogy megnyílik az ég, és a Lélek galamb alakjában leszáll rá. Szózat is hallatszott az égből:
"Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem."
(Mk 1, 7-11)

2021. JANUÁR 10. Vasárnap - URUNK MEGKERESZTELKEDÉSE Ü.:

Plébániai hirdetések 2021.01.03 - 2021.01.10


„Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett. Benne az élet volt,
s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve.
Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról.
(Az Ige) volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.
A világba jött, a világban volt, általa lett a világ, mégsem ismerte föl a világ.
A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Azoknak, akik hisznek nevében, akik nem a vérnek vagy a testnek a vágyából s nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. S az Ige testté lett, és közöttünk élt. Láttuk dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be. János tanúbizonyságot tett róla, amikor azt mondta: "Ez az, akiről hirdettem: Aki nyomomba lép, nagyobb nálam, mert előbb volt, mint én." Mindannyian az ő teljességéből részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva. Mert a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által lett osztályrészünk.
Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.”
(Jn 1, 1-18)

2021. JANUÁR 3. Vasárnap - KARÁCSONY II. VASÁRNAPJA.:

Tartalom átvétel
A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely