Hirdetések

Plébániai hirdetések 2019.04.28 - 2019.05.05


„Amikor beesteledett, még a hét első napján megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Belépett, megállt középen és köszöntötte őket: "Békesség nektek!" E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát.
Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: "Békesség nektek!
Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket." Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, s így folytatta: "Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad." A tizenkettő közül az egyik, Tamás, vagy melléknevén Didimusz, nem volt velük, amikor megjelent nekik Jézus. A tanítványok elmondták: "Láttuk az Urat!" De kételkedett: "Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem." Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, s Tamás is ott volt velük. Ekkor újra megjelent Jézus, bár az ajtó zárva volt. Belépett, megállt középen, és köszöntötte őket: "Békesség nektek!" Aztán Tamáshoz fordult: "Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba!
S ne légy hitetlen, hanem hívő!" Tamás fölkiáltott: "Én Uram, és Istenem!"
Jézus csak ennyit mondott: "Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek."
Jézus még sok más csodajelet is mutatott tanítványai előtt, amelyeket nem jegyeztek föl ebben a könyvben. Ezeket azonban följegyezték, hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.”
(Jn 20, 19-31)

2019. Április 28. Vasárnap. ISTENI IRGALMASSÁG VASÁRNAPJA FÜ.:

Plébániai hirdetések 2019.04.21 - 2019.04.28


„A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: "Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették." Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak.
De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz.
Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték.
Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból.”
(Jn 20, 1-9)

2019. Április 21. Vasárnap. HÚSVÉTVASÁRNAP, KRISZTUS FELTÁMADÁSA FÜ. nyolcaddal:

Plébániai hirdetések 2019.04.14 - 2019.04.21


„Amint elérkezett az óra, asztalhoz telepedett a tizenkét apostollal együtt. Így szólt hozzájuk: "Vágyva vágytam rá, hogy ezt a húsvéti vacsorát elköltsem veletek, mielőtt szenvedek.
Mondom nektek, többé nem eszem ezt, míg be nem teljesedik az Isten országában." Aztán fogta a kelyhet, hálát adott és így szólt: "Vegyétek, osszátok el magatok között. Mondom nektek: nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg el nem jön az Isten országa." Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal:
"Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre." Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: "Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak. De nézzétek, az áruló keze is rajta az asztalon.
Az Emberfia ugyan elmegy, de jaj annak az embernek, aki elárulja."
Erre kérdezgetni kezdték egymást, ki az közülük, aki ilyet tesz.”
(Lk 22, 14-23,56)

2019. Április 14. Vasárnap. VIRÁGVASÁRNAP, AZ ÚR SZENVEDÉSÉNEK VASÁRNAPJA :

Plébániai hirdetések 2019.03.31 - 2019.04.07


„Majd így folytatta: "Egy embernek volt két fia. A fiatalabbik egyszer így szólt apjához: Apám, add ki nekem az örökség rám eső részét! Erre szétosztotta köztük vagyonát. Nem sokkal ezután a fiatalabbik összeszedte mindenét és elment egy távoli országba. Ott léha életet élve eltékozolta vagyonát.
Amikor már mindenét elpazarolta, az országban nagy éhínség támadt, s nélkülözni kezdett.
Erre elment és elszegődött egy ottani gazdához. Az kiküldte a tanyájára a sertéseket őrizni.
Örült volna, ha éhségét azzal az eledellel csillapíthatta volna, amit a sertések ettek, de még abból sem adtak neki. Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben - mondta -, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Arra, hogy fiadnak nevezz, már nem vagyok méltó, csak béreseid közé fogadj be. Csakugyan útra kelt és visszatért apjához. Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve.
Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta. Erre a fiú megszólalt: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened. Már nem vagyok méltó arra, hogy fiadnak nevezz. Az apa odaszólt a szolgáknak: Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut. Vezessétek elő a hizlalt borjút, és vágjátok le. Együnk és vigadjunk, hisz fiam halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült. Erre vigadozni kezdtek. Az idősebbik fiú kint volt a mezőn. Amikor hazatérőben közeledett a házhoz, meghallotta a zeneszót és a táncot. Szólt az egyik szolgának és megkérdezte,
mi történt. Megjött az öcséd, és apád levágta a hizlalt borjút, hogy egészségben előkerült - felelte.
Erre ő megharagudott, és nem akart bemenni. Ezért az apja kijött és kérlelte.
De ő szemére vetette apjának: Látod, én annyi éve szolgálok neked és egyszer sem szegtem meg parancsodat. És nekem még egy gödölyét sem adtál soha, hogy egyet mulathassak a barátaimmal.
Most meg, hogy ez a fiad megjött, aki vagyonodat rossz nőkre pazarolta, hizlalt borjút vágattál le neki. - Az mondta neki: Fiam, te mindig itt vagy velem, és mindenem a tied.
S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt és életre kelt, elveszett és megkerült."
(Lk 15, 1-3. 11-32)

2019. MÁRCIUS 31. Vasárnap. Nagyböjt 4. vasárnapja :

Plébániai hirdetések 2019.03.24 - 2019.03.31


„Épp jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette. Erre ezt mondta: "Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak, mint a többi galileai, azért, hogy így jártak? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mind. Vagy az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? Mondom nektek: nem!
De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan." Aztán egy példabeszédet mondott. "Egy embernek a szőlejében volt egy fügefa. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Három év óta mindig jövök, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd még egy évig! Körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre? Ha mégsem, akkor majd kivágod."
(Lk 13, 1-9)

2019. MÁRCIUS 24. Vasárnap. Nagyböjt 3. vasárnapja :

Plébániai hirdetések 2019.03.17 - 2019.03.24


„… nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie.
Pétert és társait elnyomta az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és mellette a két férfit. Ezek már épp menni készültek. Péter így szólt Jézushoz: "Mester, jó nekünk itt lenni! Csinálunk három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet!"
Nem tudta, hogy mit beszél. Miközben ezt mondta, felhő támadt és elborította őket. Féltek, amikor a felhőbe jutottak. A felhőből szózat hallatszott: "Ez az én választott Fiam, őt hallgassátok!" Amikor a szózat elhangzott, Jézus egyedül volt.
Hallgattak, és senkinek sem mondtak el semmit abból, amit láttak.”
(Lk 9, 28b-36)

2019. MÁRCIUS 17. Vasárnap. Nagyböjt 2. vasárnapja :

Plébániai hirdetések 2019.03.10 - 2019.03.17


„Jézus a Szentlélektől eltelve elment a Jordántól, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult
negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem,
de végül is megéhezett. Ekkor így szólt hozzá a sátán: "Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré!" De Jézus ezt felelte: "Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember." Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt megmutatta neki a földkerekség minden országát. "Mindezt a hatalmat és dicsőséget neked adom - mondta -, mert hisz én kaptam meg, és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz." Jézus elutasította: "Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!" Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította és így szólt: "Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét! Hisz írva van: Angyalainak parancsolta felőled, hogy oltalmazzanak, és: Kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad."
De Jézus ezt válaszolta: "Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!"
Miután a sátán minden kísértést végbevitt, egy időre elhagyta Jézust.”
(Lk 4, 1-13)

2019. MÁRCIUS 10. Vasárnap. Nagyböjt 1. vasárnapja :

Plébániai hirdetések 2019.03.03 - 2019.03.10


Hasonlatot is mondott nekik: "Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere. Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre?
Hogyan mondhatod testvérednek: Testvér, engedd, hogy kivegyem a szálkát a szemedből! - holott a te szemedben nem látod a gerendát? Képmutató!
Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és csak aztán láss hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből. Mert nincsen jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, sem rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. A fát a gyümölcséről lehet megismerni.
Nem szednek tövisbokorról fügét, s gyalogszederről sem szüretelnek szőlőt.
A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat.
Hisz a száj a szív bőségéből beszél.
(Lk 6, 39-45)

2019. MÁRCIUS 3. Vasárnap. Évközi 8. vasárnap :

Plébániai hirdetések 2019.02.24 - 2019.03.03


Nektek, akik hallgattok, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót gyűlölőitekkel. Azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd neki oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak. Mert ha csak azokat szeretitek, akik benneteket is szeretnek, milyen hálát várhattok érte? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Mert ha azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen hálára számíthattok? Hisz így a bűnösök is tesznek jót. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálát várhattok érte? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanazt visszakapják. Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok.
Így nagy jutalomban részesültök, a Magasságosnak lesztek a fiai, hisz ő is jó a hálátlanokhoz és a gonoszokhoz. Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek.
Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek,
olyannal mérnek majd nektek is.
(Lk 6, 27-38)

2019. FEBRUÁR 24. Vasárnap. Évközi 7. vasárnap :

Plébániai hirdetések 2019.02.17 - 2019.02.24


Aztán lejött velük a hegyről és egy sík terepen megállt. Rengeteg tanítvány sereglett oda hozzá, s hatalmas tömeg gyűlt köré egész Júdeából, Jeruzsálemből, valamint a tíruszi és szidoni tengermellékről. Ekkor tanítványaira emelte tekintetét és megszólalt: "Boldogok vagytok, ti szegények, mert tiétek az Isten országa.
Boldogok vagytok, hogy most éheztek, mert jól fogtok lakni. Boldogok vagytok,
akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok vagytok, ha gyűlölnek benneteket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot, elvetik az Emberfia miatt. Örüljetek azokban a napokban, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben! Atyáik is így bántak a prófétákkal. De jaj, nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigaszotokat. Jaj nektek, akik most jóllaktok, mert éhezni fogtok! Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok! Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal.
(Lk 6, 17. 20-26)

2019. FEBRUÁR 17. Vasárnap. Évközi 6. vasárnap :

Tartalom átvétel
A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely