Hirdetések

Plébániai hirdetések 2018.11.11 - 2018.11.18


Tanítás közben ezt a figyelmeztetést adta: "Óvakodjatok az írástudóktól!
Szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket.
Szívesen elfoglalják a zsinagógában és a lakomákon a főhelyeket.
Felélik az özvegyek házát, közben színleg nagyokat imádkoznak: annál szigorúbb ítélet vár rájuk." Ezután leült szemben a kincstárral és figyelte, hogy dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De aztán jött egy szegény özvegy, s csak két fillért dobott be. Erre odahívta tanítványait, s így szólt hozzájuk:
"Bizony mondom nektek, ez a szegény özvegy többet adott mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységétől telt, egész megélhetését."
(Mk 12, 38-44)

2018. NOVEMBER 11. Vasárnap. Évközi 32. vasárnap :

Plébániai hirdetések 2018.11.04 - 2018.11.11


Egy írástudó megkérdezte tőle: "Melyik az első a parancsok közül?"
Jézus így válaszolt: "Ez az első: Halld, Izrael: Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr.
Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs." Az írástudó helyeselte: "Valóban jól mondtad, Mester, hogy Ő az egyetlen (Isten), és hogy rajta kívül nincs más.
Meg hogy Őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, felebarátunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy bármi más áldozatnál." Jézus az okos beszéd hallatára megdicsérte:
"Nem jársz messze az Isten országától" - mondta neki.
Több kérdést már nem mertek neki föltenni.
(Mk 12, 28b-34)

2018. NOVEMBER 4. Vasárnap. Évközi 31. vasárnap :

Plébániai hirdetések 2018.10.28 - 2018.11.04


Közben Jerikóba értek. Amikor Jerikót tanítványainak és nagy tömegnek a kíséretében elhagyta, egy vak koldus, Timeus fia, Bartimeus ott ült az útszélen kéregetve. Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik, elkezdett kiáltozni:
"Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!" Többen csitították, hogy hallgasson.
Ő annál hangosabban kiáltotta: "Dávid fia, könyörülj rajtam!" Jézus megállt, és így szólt: "Hívjátok ide!" Odaszóltak a vaknak: "Bízzál, kelj fel, téged hív!" Az eldobta köntösét, felugrott, és odasietett Jézushoz. Jézus megkérdezte: "Mit tegyek veled?"
"Mester - kérte a vak -, hogy lássak." Jézus így szólt hozzá:
"Menj, a hited meggyógyított." Nyomban visszakapta látását, és követte az úton.
(Mk 10, 35-45)

2018. OKTÓBER 28. Vasárnap. Évközi 30. vasárnap :

Plébániai hirdetések 2018.10.21 - 2018.10.28


Zebedeus fiai, Jakab és János eléje járultak, s megszólították: "Mester, szeretnénk, ha teljesítenéd egy kérésünket." "Mit tegyek nektek?" - kérdezte.
"Add meg nekünk - felelték -, hogy egyikünk jobb oldaladon, másikunk bal oldaladon üljön dicsőségedben." Jézus így válaszolt: "Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelyből, amelyből majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?"
"Készen" - felelték. Jézus így folytatta: "A kehelyből, amelyből én iszom, ti is isztok,
s a keresztséggel, amellyel engem megkeresztelnek, ti is megkeresztelkedtek.
De hogy jobb és bal oldalamon ki üljön, afelől nem én döntök. Az a hely azokat illeti, akiknek készült". Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra.
Jézus ezért odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: "Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezető embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja váltságul sokakért."
(Mk 10, 35-45)

2018. OKTÓBER 21. Vasárnap. Évközi 29. vasárnap :

Plébániai hirdetések 2018.10.14 - 2018.10.21


Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: "Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" "Miért mondasz engem jónak? - kérdezte Jézus. - Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ismered a parancsokat:
Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!" "Mester - válaszolta -, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva." Jézus ránézett és megkedvelte. "Valami hiányzik még belőled - mondta neki. - Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!" Ennek hallatára az elszomorodott és leverten távozott, mert nagy vagyona volt. Jézus erre körülnézett és tanítványaihoz fordult: "Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!" A tanítványok csodálkoztak szavain. Jézus azonban megismételte: "Gyermekeim, milyen nehéz bejutni az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába." Ezek szerfölött csodálkoztak és egymás közt kérdezgették: "Hát akkor ki üdvözülhet?" Jézus rájuk nézett, és folytatta:
"Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges."
(Mk 10, 17-27)

2018. OKTÓBER 14. Vasárnap. Évközi 28. vasárnap :

Plébániai hirdetések 2018.10.07 - 2018.10.14


Innét útra kelve Júdea határába ment, a Jordán túlsó partjára. Ott ismét tömeg vette körül, ő pedig szokása szerint tanította őket. A farizeusok is odamentek és megkérdezték: "El szabad a férjnek bocsátania a feleségét?" Próbára akarták ugyanis tenni. De ő kérdéssel válaszolt: "Mit parancsolt nektek Mózes?"
"Mózes megengedte, hogy válólevelet írva elküldjük az asszonyt" - felelték.
Jézus folytatta: "Szívetek keménysége miatt írta ezt a parancsot.
De Isten a teremtés kezdetén férfit és nőt alkotott. Az ember ezért elhagyja apját, anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és ketten egy test lesznek.
Ettől kezdve többé már nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten összekötött, azt ember ne válassza szét." Otthon tanítványai ismét efelől kérdezgették.
Ezt válaszolta: "Aki elküldi feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el ellene.
Ha pedig a feleség hagyja el férjét és máshoz megy, házasságot tör."
(Mk 10, 1-12)

2018. OKTÓBER 7. Vasárnap. Évközi 27. vasárnap :

Plébániai hirdetések 2018.09.30 - 2018.10.07


Ekkor János szólalt meg: "Mester, láttunk valakit, aki ördögöt űzött a nevedben. Megtiltottuk neki, mert nem tartozik közénk." Jézus így válaszolt:
"Ne tiltsátok meg neki! Aki a nevemben csodát tesz, nem fog egykönnyen szidalmazni. Aki nincs ellenünk, az velünk van. Ha csak egy pohár vizet ad is nektek valaki inni azért, mert Krisztuséi vagytok, bizony mondom nektek, megkapja érte a jutalmat. Ha viszont valaki megbotránkoztat egyet is e kicsik közül, akik hisznek, jobb volna neki, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék.
Ha kezed megbotránkoztat, vágd le. Jobb csonkán bemenned az életre, mint két kézzel a kárhozatra jutni, az olthatatlan tűzre. Ha lábad megbotránkoztat, vágd le. Jobb sántán bemenned az életre, mint két lábbal a kárhozat olthatatlan tűzére kerülni. Ha szemed megbotránkoztat, vájd ki. Jobb félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel a kárhozatra jutni,
ahol a férgük nem pusztul el, és a tüzük nem alszik ki.
(Mk 9, 38-43. 45. 47-48)

2018. SZEPTEMBER 30. Vasárnap. Évközi 26. vasárnap - Szentírás vasárnapja:

Plébániai hirdetések 2018.09.23 - 2018.09.30


"Útjukat folytatva átvándoroltak Galileán. De nem akarta, hogy valaki tudjon róla,
mert a tanítványait akarta tanítani. Megmondta nekik, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de azután hogy megölik, harmadnapra feltámad.
Nemigen értették ugyan a szavait, de nem merték kérdezgetni.
Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, megkérdezte tőlük:
"Miről beszélgettetek az úton?" Hallgattak, mert egymás közt arról tanakodtak az úton, hogy ki nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, s így szólt:
"Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája."
Aztán odahívott egy gyereket, közéjük állította, majd ölébe vette, s folytatta:
"Aki befogad egy ilyen gyereket az én nevemben, engem fogad be.
Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem."
(Mk 9, 30-37)

2018. SZEPTEMBER 23. Vasárnap. Évközi 25. vasárnap :

Plébániai hirdetések 2018.09.16 - 2018.09.23


Ezután Jézus elment tanítványaival Fülöp Cezáreájának környékére.
Útközben megkérdezte tanítványait: "Kinek tartanak engem az emberek?"
Azok így válaszoltak: "Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások valamelyik prófétának." Erre megkérdezte tőlük: "Hát ti mit mondotok, ki vagyok?" Péter válaszolt: "A Messiás vagy." A lelkükre kötötte, hogy ne szóljanak róla senkinek. Ezután arról beszélt nekik, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, a vének, a főpapok és az írástudók elvetik, megölik, de harmadnapra feltámad.
Ezt egészen nyíltan megmondta. Erre Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki.
De ő hátrafordult, ránézett tanítványaira, s így korholta Pétert: "Távozz mögém sátán, mert nem az Isten dolgaival törődsz, hanem az emberekével."
Összehívta a népet és tanítványait, s így szólt hozzájuk: "Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen. Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti. Aki elveszíti értem és az evangéliumért, az megmenti életét.
(Mk 8, 27-35)

2018. SZEPTEMBER 16. Vasárnap. Évközi 24. vasárnap :

Plébániai hirdetések 2018.09.09 - 2018.09.16


Ezután ismét elhagyta Tírusz vidékét, és Szidonon át a Galileai tóhoz ment, Dekapolisz határába. Itt eléje hoztak egy dadogva beszélő süketet, és kérték, tegye rá a kezét. Külön hívta a tömegből, fülébe dugta az ujját, majd megnyálazott ujjával megérintette a nyelvét, föltekintett az égre, fohászkodott és szólt:
"Effata, azaz nyílj meg!" Azon nyomban meg is oldódott a nyelve és érthetően beszélt. Megparancsolta nekik, hogy a dologról ne szóljanak senkinek.
De minél jobban tiltotta, annál inkább hirdették. Szerfölött csodálkoztak, s hangoztatták: "Csupa jót tett, a süketeknek visszaadta hallásukat,
a némáknak beszélőképességüket."
(Mk 7, 31-37)

2018. SZEPTEMBER 9. Vasárnap. Évközi 23. vasárnap :

Tartalom átvétel
A honlapot eddig látogató tekintette meg.
Honlap és weboldal tervezés, készítés, keresőoptimalizálás, karbantartás: Honlap-Műhely