„Isten csak azt szereti, aki a bölcsességgel él, mert az ékesebb a napnál és fönségesebb minden csillagképnél. Ha a világossághoz hasonlítjuk, még annál is különb, mert azt felváltja az éjszaka, a bölcsességgel szemben azonban tehetetlen a gonoszság. Erejét kifejtve elér (a világ) egyik végétől a másikig, és a mindenséget üdvösen igazgatja. Őt szerettem és kerestem ifjúkorom óta; azon voltam, hogy jegyesemmé tegyem és hódolója lettem szépségének. Nemes származással dicsekedhetik, mivelhogy együtt lakik az Istennel, és a mindenség Ura szereti, mert be van avatva Isten tudásába, és a tetteit ő választja meg. Ha a gazdagság kívánatos jó az életben, vajon mi gazdagabb, mint a bölcsesség,
amely mindeneket alkot?”
(Bölcs 7, 28-30; 8, 1-5)

„Az örök világosság kisugárzása, és az Isten működésének tiszta tükre és jóságának képmása.
Bár csak egy, mindent megtehet, s jóllehet magában marad, megújítja a mindenséget. Nemzedékről
nemzedékre betér a szent lelkekbe, így formálja meg Isten barátait és a prófétákat.
Isten csak azt szereti, aki a bölcsességgel él, mert az ékesebb a napnál és fönségesebb minden csillagképnél.
Ha a világossághoz hasonlítjuk, még annál is különb, mert azt felváltja az éjszaka, a bölcsességgel szemben
azonban tehetetlen a gonoszság.”
(Bölcs 7, 26-30)

„Mindent megismertem, ami el volt rejtve s ami látható volt; mert a mindeneket művészien alakító bölcsesség megtanított rá. Benne ugyanis lélek van, amely értelmes, szent, a maga nemében egyetlen, sokrétű, finom, könnyed, mozgékony, átható, tiszta, világos, sérthetetlen, a jót kedveli, éles, akadályt nem ismer, jótékony, emberbarát, állhatatos, szilárd, bátor, mindenható, mindent lát és áthatja a szellemet, a gondolkodó, a tiszta és a legfinomabb lényeket. Mert a bölcsesség mozgékonyabb, mint bármi, ami mozog, tisztaságánál fogva mindenen áthatol. Hiszen Isten erejének lehelete és a Mindenható dicsőségének tiszta kicsordulása; ezért nem érheti soha semmi folt. Az örök világosság kisugárzása, és az Isten működésének tiszta tükre és jóságának képmása.” (Bölcs 7, 21-26)

„Hiszen a kezében vagyunk mi magunk, a szavaink, egész értelmünk és minden ügyességünk. Mert ő adta nekem a dolgok biztos ismeretét, hogy értsem a világmindenség szerkezetét és az elemek működését,
az idők elejét, végét és közepét, a napfordulat változását és az évszakok váltakozását, az év lefolyását és a csillagok állását, az állatok természetét és a vadállatok indulatait, a szellemvilág hatalmát és az emberek gondolkodását, a növények különbségeit és a gyökerek gyógyító erejét. Mindent megismertem, ami el volt rejtve s ami látható volt; mert a mindeneket művészien alakító bölcsesség megtanított rá.”
Bölcs 7, 16-21)

„Hisz kifogyhatatlan kincs az emberek számára. Akik szert tettek rá, megszerezték Isten barátságát, mert ajánlották őket a fegyelem adományai.
Adja meg nekem az Isten, hogy bölcsen beszéljek és ahhoz méltóan gondolkodjam, aminek részese lettem! Mert ő irányítja a bölcsességet és vezeti a bölcset.
Hiszen a kezében vagyunk mi magunk, a szavaink, egész értelmünk és minden ügyességünk.”
(Bölcs 7, 14-16)

„Mert egyetlen király sem kezdi másképp az életét. Mindenki számára egy az út az életbe, mint ahogy a távozás is ugyanaz. Ezért könyörögtem, és megkaptam az okosságot; esdekeltem, és leszállt rám a bölcsesség lelke. Többre becsültem a jogarnál és a trónnál, és hozzá mérten semminek tartottam a gazdagságot. A fölbecsülhetetlen drágakövet sem állítottam vele egy sorba; mert mellette minden arany csak egy marék homok, és vele összemérve az ezüst csak sárnak számít. Jobban szerettem egészségnél és szépségnél, és birtoklását a világosságnál is többre tartottam; mert a fény, amely belőle árad, nem alszik ki soha. De vele együtt a többi javak is mind hozzám jöttek, mérhetetlen gazdagság volt a kezében. Örültem mindennek, mert a bölcsesség volt a vezérük; nem tudtam, hogy a szülőanyjuk is az. Csalárdság nélkül sajátítottam el, irigység nélkül adom tovább, nem rejtem el gazdagságát. Hisz kifogyhatatlan kincs az emberek számára. Akik szert tettek rá, megszerezték Isten barátságát, mert ajánlották őket a fegyelem adományai.” (Bölcs 7, 5-14)

„Róla elmélkedni tökéletes okosság, és aki érte virraszt, hamar megszabadul a gondtól. Hisz’ maga megy, s megkeresi azokat, akik méltók rá, barátságosan megjelenik nekik az utakon, és minden szándékukban találkozik velük. Mert (a bölcsesség) legbiztosabb kezdete a tanulás utáni vágy; tanulni akarni annyi, mint szeretni (a bölcsességet). A (bölcsesség) szeretete a törvényeinek a megtartása, a törvények megtartása a halhatatlanság biztosítása, s a halhatatlanság eljuttat az Isten közelébe. Így vezet a bölcsesség utáni vágy az uralomhoz. Ha tehát, népek fejedelmei, örömeteket lelitek a trónban és a jogarban, akkor becsüljétek a bölcsességet, hogy örökké országolhassatok!” (Bölcs 6, 15-21)

„Hozzátok intézem hát szavam, fejedelmek, hogy bölcsességet tanuljatok és el ne bukjatok. Mert akik a szenttel szentül bánnak, megszentelődnek, és akiket erre megtanítottak, azok meg tudnak majd felelni. Áhítsátok hát szavaimat és vágyódjatok rájuk, és okulásban lesz részetek. A bölcsesség ragyogó és hervadhatatlan, könnyen felismerik, akik szeretik, és megtalálják, akik keresik. Már előre megmutatkozik azoknak, akik vágyódnak rá. Aki korán reggel keresni kezdi, nem kell fáradnia, mert ajtajánál ülve találja. Róla elmélkedni tökéletes okosság, és aki érte virraszt, hamar megszabadul a gondtól.” (Bölcs 6,9-15)

„És harsány hangon mondogatták egymásnak:
"Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsősége betölti az egész földet!"
(Iz 6, 3)

„Az igazak lelke azonban Isten kezében van, és gyötrelem nem érheti őket. Az esztelenek szemében úgy látszott, hogy meghaltak; a világból való távozásukat balsorsnak vélték, elmenetelüket megsemmisülésnek. De békességben vannak. Mert ha az emberek szemében szenvedtek is, a reményük tele volt halhatatlansággal. Kevés fenyítés után nagy jótéteményekben részesülnek, mert Isten próbára tette és magához méltónak találta őket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta és elfogadta őket égőáldozatul. Látogatásuk idején majd felragyognak, és olyanok lesznek, mint a szikra, amely a tarlón tovaharapódzik.” (Bölcs 3,1-7)